"Kérlek, gondolj a Will barbie-ra, és dobd le a tetőn rám gondolva...Sunggie."
Kirázott a hideg mert ő most...mi van? SungGi hol van? Nem értettem.. Hiszem el..el..ment. Sírni kezdtem. Nem értettem semmit. Csak vártam hogy jöjjenek a magyarázatok.
- Ha neki vége lett nekem is legyen végem. - határoztam el...
A cuccaim között megtaláltam a barbie-t (nem tudom hogy hogy oda teleportált, vagy SungGi oda vitte.) rákötöttem a cipőfűzőmet és kihajítottam az ablakon közben a másik felét fogtam.. A mikor SungGi 13, én 12 éves voltam ez a barbie-t kidobtuk az ablakon úgy hogy kötelet kötöttünk rá és nagyon mókás volt... Ezzel szórakoztunk sokáig, amíg anyu ránk nem szólt hogy hozzácsapódik az ablakhoz, ekkor balhé lett és szoba fogságot kaptunk mind a ketten... külön szobába. o.o Persze nem bírtuk ki.
- Hogy vagy? - jött be apám.
- ...Meg vagyok.. - nyögtem ki.
- Akkor jó.. Szia hagylak pihenni. - hagyott egyedül a szobámba apa.
Nagyon féltem.. Letéptem magamról az infúziót és a pizsimbe kiszaladtam az esőbe, persze a nővérek utánam.. de nem érdekeltek. Sírva lerogytam a földre, és zokogtam és zokogtam. A "kedves" nővér, átölelt és a fülembe suttogott.
- Ne aggódj veled leszek mindig és vigyázok rád!
Ő is sírva fakadt. Megöleltem és bementem vele a szobámba. Kaptam egy altatót, és álomba is merültem.
zZZzzzzzZZZzzzzzzZZzz
- ...pszichiátert kellene hívni neki. - csak ennyit hallottam abból amit egy nővér motyogott.
- Rendben majd beszélek egy ismerősömmel..- mondta anya és felém nézett én meg alvást színleltem.
- Alszol még hercegnőm? - jött be suttogva DongJin.
- Már nem. - néztem rá fal fehér arccal.
DongJin a legjobb barátom, mindig kiáll mellettem, és úgy kezel mint a húgát.
- DongJin! - simogattam meg a karját mikor a hátizsákjából előakart venni valamit. - Megkérhetlek valamire?
- Persze mond csak.
- Hozol nekem tulipánt a kertünkből?
- T..t..tulipánt? Már elvirágzott te butus.. Augusztus van. - világosított fel a barátom.
- Augusztus? - ismételtem. - Az lehetetlen. - néztem rá elkerekedett szemmel.
DongJin nem válaszolt. Elfordult és a táskájában kutatott tovább.. Biztos azt gondolta hogy megbolondultam. Nem értem.
- Itt is van. - beszélt a tárgyhoz amit előhalászott. - Tessék hogy ne légy szomorú. - nyomott a kezembe egy hatalmas csokit.
- Köszönöm. - néztem az édességet.
- Most mennem kell majd még meglátogatlak. Szia. - integetett el.
Biccentettem egyet a fejemmel.
Kis idő múlva a doktor jött be és természetesen lecseszett.
- Mit gondolsz hogy kiszaladsz az udvarra? Most keltél fel a kómából és futkorászol?
- Elnézést.
- Tudod mekkora bajod is lehetett volna?
- Mondtam már hogy elnézést.
- Mondani fogom édesanyádéknak.
- Rendben. - hajtottam le a fejem.
*10 perc múlva*
- Kicsim..kicsim jól vagy? - nézett engem anya. Ránéztem de nem szóltam semmit.
- Héé.. mi történik? - ültem fel amikor valamit a szemembe világítottak.
- Olyan mintha elájultál volna, de nyitott szemmel. - mondta anyu.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
kicsit nagyon fos lett bocsii. :$$
